Még mindig alig hiszem el, amit a Washington Postban olvastam. Egy vietnami származású, de Kanadában született lány, Jennifer Pan éveken át azt hazudta a szüleinek, hogy kitűnő tanuló, és orvosi egyetemre jár. Pedig csak négyesei voltak. És azok is középiskolában, mert az egyetemre sosem került be.
És amikor a szülei elkezdtek gyanakodni a lányukra, akkor még többet hazudott: jobb jegyekkel írta tele az indexét, később kamu ösztöndíjakról szerkesztett igazolásokat, mindent apró részletességgel meghamisított az otthon előadott énjéhez. Amikor pedig a hazugságok hálóját már nem tudta tovább szőni, eszébe jutott az, ami sok (legalább kettő punkkoncertet megjárt) kamasznak futólag eszébe jut ilyenkor:
megöli a szüleit.
Csakhogy a kanadai lány tényleg odáig ment, hogy felbérelt néhány igazi maffiózót, hogy végezzenek a szüleivel.
A 2010-es gyilkosság ügyében az év elején hoztak ítéletet, de a sztori részletes hátterét csak most tárták fel.
A család kicsi kincse
Jennifer esetéről hosszasan írt a Toronto Life magazin egyik munkatársa, aki mielőtt újságíró lett, együtt járt gimibe a lánnyal. Azt írja, a lány akkoriban jóban volt mindenkivel, senki sem közösítette ki, mindenki mosolygósnak, kedvesnek ismerte, de később rájött, hogy "Jennifer barátságos, magabiztos személyisége csak álca, amit alulról az önbizalomhiány és a szégyenérzet feszít szét". Aki odafigyelt a lányra, annak elég egyértelműek voltak a jelek, rendszeresen vágások voltak a csuklóján, és a középiskolából is idő előtt kihullott.
De a szülei nem figyeltek a lányra eléggé. Nekik csak az volt a fontos, hogy a lányuk jól teljesítsen, csak szorgalmasan meneteljen előre a társadalmi ranglétrán. Amíg ezt megerősítő híreket kaptak, addig nem foglalkoztak vele. Azon kívül, hogy eltiltották minden olyan dologtól, ami nem kapcsolódott a szigorú, uniformisos katolikus iskolához, ahova járatták. Nem járhatott el bulizni, azt mondták, a szórakozásra fordított idő nem térül meg a jövőben, ezért az pazarlás. A randizásról hallani sem akartak. Huszonkét éves koráig egyáltalán nem ihatott alkoholt, nem látogathatta meg egy-egy barátját, vagy utazhatott el a szülei nélkül.
"Úgy bántak vele, mint egy darab szarral"
– mondta Jennifer egyik, neve elhallgatását kérő volt osztálytársa.
Csak szakkörökre engedték el tanítás után, viszont ezekre akkor is járnia kellett, ha nem akart. Eleinte jégkorcsolyázó olimpikont akartak a gyerekből, de egy térdsérülés miatt végül a komolyzenével is beérték volna. Jennifert mindenki nagyon tehetséges zongoristának ismerte, de több más hangszeren is jól játszott.
A szülők egyébként első generációs vietnami bevándorlók voltak, autógyári munkásként tudtak elhelyezkedni. Kemény munkával, alulról küzdötték fel magukat a középosztályba. Ezért is szerették volna, hogy a gyereküknek, unokáiknak már sokkal könnyebb dolguk legyen az életben, mint nekik. Ezt a vágyukat vasszigorral és rengeteg elvárással próbálták kikényszeríteni.
Egy teljes BA-képzést átkamuzott
Jennifer a középiskolát sosem fejezte be, mivel az egyetemi felvételije előtt megbukott matekból. Ezt semmiképp sem mondhatta el a szüleinek, ezért azt hazudta, hogy felvették egy közepesen jó egyetemre, de ezzel a szülei nem voltak megelégedve, ezért meg kellett ígérnie, hogy két év után átjelentkezik a Torontói Egyetemre gyógyszerésznek. Megígérte.
Két éven keresztül minden reggel elment otthonról. Azt mondta, egyetemre megy, de igazából csak a helyi könyvtárban olvasott olyan könyveket, amikről azt gondolta, az egyetemen is olvassák a hallgatók. Ki is jegyzetelte őket, hogy otthon meg tudja mutatni a szüleinek, ha kikérdezik, hogy mit tanult aznap. A harmadik évben azt hazudta, hogy sikerült teljesítenie az elvárásokat, felvették gyógyszerésznek, de ehhez el kell költöznie otthonról. A szülei rábólintottak, mert úgy tudták, hogy egy egyetemista barátnőjével megy albérletbe, de Jennifer igazából a középiskolai szerelmével, Daniel Wonggal, akkori pasijával költözött össze annak családjánál. Nekik azt mondta, a családja tud arról, hogy Daniellel lakik egy szobában.
Jennifer a középiskola utolsó előtti évében ismerte meg a barátját, közös zenekarban játszottak, Daniel trombitán, a lány fuvolán. A kapcsolatuk megmaradt plátóinak egy ideig, mígnem egyszer egy cigifüstös hangversenyteremben asztmás rohamot kapott, és a fiú vitte ki a friss levegőre. Akkor szerettek egymásba, és még azon a nyáron titokban elkezdtek találkozgatni. Daniel a középiskola után balhés srác lett, a rendőrök egyszer elkapták negyed kiló fűvel, de a kapcsolatuk nem romlott meg.
Jennifer Pan // fotó: Yorki Rendőrség
Amikor a képzési ideje lejárt volna, azt mondta, hogy nem vett időben jegyet a diplomaosztóra, ezért a szülei nem nézhetik meg az ünnepséget. Itt fogtak gyanút a szülők.
Amikor végül kiderült az első hazugság, onnantól pillanatok alatt összedőlt az egész addig felépített imidzs Jenniferről. És a felépítést szó szerint kell érteni: a házukban volt egy dicsőségfal, ami csak a lányról szólt.
Na és észbekaptak? Nem.
A szülők úgy érezték, hogy minden addigi fáradozásuk hiábavaló volt. Ezért elvették a lánytól a laptopját, a telefonját, és eltiltották tőle a barátját – akiről egészen addig nem is tudtak, mivel a lány nem mert róla beszélni. Még a kocsijuk kilométeróráját is folyton ellenőrizték, nehogy azzal titokban átjárjon a fiúhoz. Eddigre Jennifer már 28 éves volt. Egy felnőtt nő, akitől mindent elvettek a szülei. Úgy érezte, az élete csak jobb lehet a szülei nélkül, akik felnevelték. Már csak úgy léteztek a szemében, mint két ember, akik "házi őrizetben" tartják – maga Jennifer fogalmazott így, egy 2009-es Facebook-bejegyzésében. Ekkor éppen a középiskolában elmaradt matekvizsgájára készült a szülei nyomására.
Ebből a helyzetből végül Danielnek elege lett: szakított a lánnyal, és elkezdett mással találkozni. Jennifernek erre is egy hazugság volt a reakciója. Azt állította, hogy egyik éjszaka egy rendőrjelvényes férfi bekopogott hozzá, és amikor ajtót nyitott, egy csapatnyi férfi lerohanta és megerőszakolta a ház verandáján, napokkal később pedig kapott egy pisztolygolyót levélcsomagként. Azt mondta, hogy ez szerinte Daniel új barátnőjének a műve, aki így akarja kicsinálni őt. A lány innentől már senkivel nem volt őszinte, semmi nem úgy alakult, ahogy szerette volna.
Ekkor jutott eszébe, hogy végez az apjával. A bérgyilkosokat egy általános iskolai osztálytársán keresztül érte el, ő mutatta be Ricardo Duncannek, akivel először úgy beszélte meg, hogy amikor az apja hazafelé tart a munkahelyéről, akkor megkéseli. Jennifer ezért 1500 dollárt adott Duncannek, aki a késelés nélkül lelépett a pénzzel.
A sikertelenség után jött a képbe újra Daniel, akit Jennifer rá tudott venni, hogy újra együtt lehetnek, ha végeznek a szüleivel. Ekkor találták ki, hogy komolyabb maffiózókkal fognak dolgozni, és a saját házukban öletik meg a szülőket. Ezért eleinte 20 ezer dollárt kért a három férfi, de Daniel kihasználta régi jó barátságát a bérgyilkosokkal, akik így végül féláron elvállalták a munkát. A lány magán-zongoraórákat tartott diákoknak, innen szedte össze a pénzt, és ezeknek a teaszüneteiben találkozott a maffiózókkal, ilyenkor beszélték meg a bűntényt. De volt egy – ahogyan ő fogalmazott – "titkos gyilkossági mobiltelefonja" is, amit kizárólag erre használt.
Jennifer a pletykálós elitgimnazistákról szóló népszerű tinisorozatot, a Gossip Girlt nézte a bűntény előtti éjszaka, ezen fél kilenckor aludt el. 2010. november 8-án tíz óra után öt perccel érkeztek a betörők.
A Pan család háza. Jelenleg is üresen áll. Fotó: Google Maps
A két felbérelt gyilkos David Mylvaganam, Lenford Crawford, illetve az ítélethirdetés előtt álló harmadik, Eric Carty a nyitva hagyott bejárati ajtón bementek Jennifer családjának házába. Mindenkit felébresztettek és lerángattak a földszinti nappaliba. Üvöltve pénzt követeltek a családtól, akik odaadtak nekik mindent, amijük volt otthon – ez maximum pár ezer dollárt jelentett. Jennifer apja azért könyörgött, hogy ne bántsák a lányát, mire egy pisztollyal leütötték. Aztán vállon és arcon lőtték. Utána fordultak a feleségéhez, ő három golyót kapott a fejébe, azonnal meghalt.
A betörők távoztak, Jennifer pedig kétségbeesést színlelve hívta a 911-et. Az apa csodával határos módon túlélte a támadást, állapotát még aznap sikerült stabilizálni. Három nap mesterséges kóma után felébresztették, azután tett vallomást.
Az első sajtóhírek valóban arról szóltak, hogy brutális rablás történt, a rendőrség akkor úgy számolt be az esetről, hogy a motiváció nem tiszta, túl sok értéket nem vihettek el a támadók, az erőszakosság pedig inkább egy maffialeszámolásra hajaz, nem egy rablásra. És azt is kiadták a másnapi közleményükben, hogy az elkövetők a bejárati ajtón hatoltak be, de ennek ellenére az ajtón nincs betörésre utaló nyom.
Aztán Jennifer apjának vallomása és a lány vallomása közötti különbségek szemet szúrtak a nyomozóknak.
Nem állt össze a lány sztorija, olyan bakikat követett el, hogy azt mondta, a kezei hátra voltak kötözve végig. Amikor megkérdezték tőle, hogy akkor hogyan tárcsázta a segélyhívót, megpróbálta eljátszani, hogy hátra kötött kézzel is tud telefonálni, de nem volt meggyőző. Jennifer harmadik kihallgatásán a nyomozó már azzal köszöntötte, hogy tudja, hogy benne volt a gyilkosságban, ezért jobb lesz, ha mindent elmond. A lány beismerő vallomást tett, kettő fegyverest, valamint a gyilkosságot kitervelő Jennifert és a barátját, Danielt is életfogytiglanra ítélték idén januárban. Az ítélet mindhármójuknak ugyanaz: jó magaviselettel sem szabadulhatnak még legalább 25 évig. A harmadik "rabló" még ítélethirdetés előtt áll, mert ő ártatlannak vallotta magát a gyilkosságban, az ő bűnrészességét még vizsgálják.
Jennifer a harmadik kihallgatásán elsírta magát Fotó: Yorki Rendőrség
Jennifer családja, a támadást túlélt édesapja és a már rég nem a családdal élő bátyja nem jelent meg a tárgyaláson, de az apa kiadott egy közleményt, amiben azt írja, hogy számára nem csak a felesége halt meg aznap, hanem a lánya is.
Ezekkel a bevándorlókkal előítéletekkel mindig csak a baj van
Miután a sztori felkapott lett, többen (főleg kanadai lapok) elkezdték felemlegetni, hogy a lány szülei biztos azért voltak ilyen szigorúak és azért akarták ennyire, hogy a lányukból sikeres gyógyszerész legyen, mert ázsiai származású bevándorlók. És az ázsiaiak _mintazköztudott_ jók matekból, és mindig tudósnak készülnek, ezért nagyon ciki olyan ázsiainak lenni, akire ez nem igaz. Ezek az előítéletek elsőre nem tűnnek sértőnek (pláne azokhoz képest, amiket nálunk a muszlimokról mondanak rengeteg közpénzből), kicsit olyanok, mint hogy a fiúk atletikusak és okosak, a lányok meg szépek és kedvesek. Csak akkor másznak az ember bőre alá és rágják szét belülről, amikor egy fiú nem eléggé erős és magas a környezete szemében, vagy mikor egy lány okos, de mindenki inkább a mellére kíváncsi az ötletei helyett. Vagy amikor egy ázsiai diák megbukik matekból.
Jennifer Lee, egy amerikai szociológus könyvet írt az ázsiaiakat érő sztereotípiákból. Ő azt hangsúlyozta, hogy nem csak az egyéni felelőseit kell keresni a tragédiának. Arra a következtetésre jutott, hogy ezeket az egyébként teljesen megalapozatlan előítéleteket nemhogy nem tompítja az iskolarendszer, hanem kifejezetten felerősíti. Konkrétan úgy, hogy a matek és más természettudományos tanárok többet várnak el az ázsiai származású amerikaiaktól, mint más amerikaiaktól. Emiatt ezek a gyerekek még feszültebbek lesznek a szokásosnál is, így alakulhatnak ki olyan mentális problémák, amik ilyen szélsőségesen jelentek meg és vezettek tragédiához a Pan családban.
Egyébként itt az ingyenesen, név nélkül is hívható Kék-vonal, ami kifejezetten tizenéveseknek nyújt lelki segítséget, ha para van.
(Washington Post, DailyMail, CBC Canada, York Region,Toronto Life)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.