Ha a pálya nem megy a gördeszkáshoz, a gördeszkás megépíti magának

Miért nem fogok deszkázni soha többé

Ez lett volna a címe annak a cikknek, amiben az ezer mutyi országában elküldök minden hajlottkezű, bürokratikus, kormánycsecsszopó köcsögöt és a köréjük csoportosuló hazug, szájtépő, profithajhász önös faszt, miközben képzeletben könnyes szemmel még egy magyarországi sportra földet hintek búcsúzóul, hogy aztán ne maradjon más csak az a bizonyos, amit a felcsúti stadionban játszanak. Mert amit ebben az országban csinálnak az "extrém" sportolókkal, az röhej.

Aztán találkoztam a Padka Projektes srácokkal. Ők azok, akik nem az interneten nyavalyognak mikor nem kapják meg az államtól, amit akarnak.

A Padka Projektet két lelkes huszonéves, Pál Attila Atek és Kétszeri Ádám csinálja.  Az ötlet egyszerű: azt akarják elérni, hogy olyan pályák épüljenek a deszkásoknak, korisoknak, bicósoknak, amik időtállók, elfogadhatók a városlakók számára is, és nem is használhatatlan szarok. Erre viszont se kedve, se pénze nincs az önkormányzatoknak. Persze, ha az utcán maradnak, az se jó, mert rongálás, mert hangos, meg mert Joli néni szerint ezek ilyen drogos vandálok.

Patthelyzet.

Ádám tájrendező és kertépítő mérnökként jól belelát az egész problémába: „mikor betervezik egy köztérnél, hogy oké, itt legyen egy skatepark is, egy folyamatban majdnem az utolsó lépcsőig az egy folt, ahol lesz majd valami, de nem tudják, hogy pontosan mi. Aztán jóesetben bevonnak innen-onnan extrém sportoló fiatalokat, és gyakorlatilag egy katalógus három lapjáról választhatnak, hogy A, B vagy C pálya legyen majd. Túl nagy lehetőség meg már nincs az egyedi tervezésre, a valós igények kiszolgálására”. A bevont cégek véletlenül mindig ugyanazok, a végeredmény meg soha nem az, amit előzőleg megbeszéltek.

A lakókat is megértik:

„Teljesen érthető, hogy utálják, én is utálnám. Ha lerakják a házadtól száz méterre [a parkot], mintha a dobot vernék egész nap, és még ronda is”

A legtöbbnek aztán az lesz a vége, hogy elbontják őket a sok panasz miatt vagy elrohadnak, mert senki nem vigyáz rájuk. Az utcára visszakerülve a sportolók meg választhatnak, hogy a biztiőrök vagy a rendőrök küldik el őket először.

Pedig lehetne máshogy is csinálni.

„Ha egy paddal odébb ül az anyuka a gyerekével, de mellettük azért slideolnak a srácok, és mindenki ugyanabban a térben van, élvezi a napsütést, az lehetne az együttélésnek egy ideális formája. Az a kérdés, hogy hogyan tudunk együtt élni."

Nem is kell Amerikáig menni, hogy találjunk erre választ. Innsbruckban, Ausztriában is több éve van már működő, követhető megoldás. A srácok fontosnak tartják:

„Egy parkot olyan szinten bele lehet bújtatni egy települési szövetbe, hogy tényleg nem lehet észrevenni.”

Innsbruck, Landhausplatz

Ők is valami hasonlót szeretnének felépíteni a BMX Freestyle Hungary-vel közösen, a Nyugati Pályaudvar mögötti üres grundra. A terület már egy ideje felszabadult, miután a Kormányzati Negyed luxy politikusirodáinak terve befuccsolt, és most úgy tűnik, civilek bevonásával akarnak kezdeni valamit a területtel.

[caption id="attachment_6654" align="aligncenter" width="640"]

Ez a terv

Ebbe akarnak becsatlakozni. Csak amíg Ausztriában ez valószínűleg több millió euróba kerülne, ők közösségileg akarják ezt megoldani. Elintézik a formális dolgokat, a sportolók pedig terveznek, betonoznak, formáznak, ők hozzák az anyagot és ők határoznak meg mindent. Azt mondják:

„Az a plusz egy összetevő, az építőanyagokon kívül, ami a saját verejtékük, az elég ahhoz, hogy ne dobálják szét a csikket például, hiszen ők csinálták.”

A használók egyszerre lesznek tervezők, kivitelezők és befektetők.

Atek a Városépítési Főosztály tervezői workshop-ján

Ádám hozzáteszi: “A kicsiknek, akik elnyomottnak érzik magukat, fel kéne mérni, hogy rájuk egy adott környezetben mennyire van vagy nincs szükség. Nem kell mindenhova skatepark és nem kell mindenhol megengedni, hogy extrém sportoljanak. Meg kell találni a helyét és úgy kell megtalálni a helyét, hogy ez a többi embert se zavarja.”

Atek szerint ez a lényeg:

"Fel kell ismerni, hogy lehet olyan köztereket építeni, ahol megfér egymás mellett a járókelő és a sportoló."

A jövővel kapcsolatban pedig teljesen pozitívak. Mint mondják:

„Ha mindenki csak sarat dobál meg károg, meg nem csinál semmit, csak gépelget fórumokra, akkor nem fog soha semmi történni. Fel kell állni és el kell kezdeni. Mi megpróbáljuk.”

Bárcsak minden civil kezdeményezés ilyen lenne.