2010. október 4-e örökre emlékezetes marad Magyarország történelmében. A Veszprém megyei Ajka mellett a MAL Zrt. timföldgyárához tartozó zagytároló gátjai kiszakadtak, és a benne lévő vörösiszap elöntötte a környező Kolontárt Devecsert és Somlóvásárhelyet. A tragédia tíz ember életet követelte. Sokaknak teljesen újra kellett kezdeniük az életüket, maguknak a településeknek is. Öt évvel a tragédia után ellátogattunk Kolontárra, hogy megnézzük milyen nyomai vannak még az egykori katasztrófának, begyógyultak-e a sebek.
Egy ilyen méretű tragédiánál mindig felmerül az emberi felelősség kérdése is. Ez a vörösiszap-tragédia esetén se volt másképp, az emberek többsége személyi felelősségre vonást várt volna, korábban a vádpontok között szerepelt is a katasztrófa megakadályozásának elhárításának szándékos kihagyása, valamint a segítségnyújtás akadályozása. Azonban akik a személyi felelősségre vonásra vártak, csalódniuk kell, ugyanis a Veszprém megyei Törvényszék a napokban módosította a vádpontokat, törölve a korábbiakat és csak a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás bűntette miatt nyomoznak tovább. Így kijelenthető, hogy Kolontár nem emberi mulasztás miatt történt és nem valakinek a hibája miatt kellett embereknek meghalniuk és újra kezdeniük az életüket.
Az emberek többsége szeret egy adott prekoncepció szerint elindulni valahova, elképzelni, hogy mi vár ott rá. Én is így indultam el Kolontárra. Arra gondoltam, hogy még most is rengeteg jelét fogom megtalálni az egykori katasztrófának. Ha azonban csak a külsőségeket nézzük, jól át kell fésülnünk ezeket a vörösiszap által elmosott településeket. Devecser például kellemes kisváros érzetét kelti a felújított főterével és buszpályaudvarával, míg Kolontár a maga egyszerűségével nem viseli magán az öt éve történt eseményeket.
Fotó: Molnár Zsolt / Hello90
A látszat néha csal
Természetesen, mint nagyon sok mindenben, az ördög itt is a részletekben rejtőzik. Hiába újították fel a házakat és az infrastruktúrát a településeken, hiába hoztak létre új lakóparkokat azok számára, akiknek a háza lakhatatlanná vált, a társadalmon ütött nyom egyhamar nem halványítható el.
A társadalomra gyakorolt hatással először egy idén áprilisban megjelent tanulmány foglalkozott. Barta Anna Mária és Ferencz Zoltán könyvéből megismerkedhetünk a környéken dolgozó civil- és segélyszervezetek munkájával, rivalizálásával, valamint a katasztrófa miatti együttműködésükkel. A könyvből kiderül, hogy sok család esett túlzásba az adományok felhasználásában, és a lehető legjobb minőségű luxus termékeket szerették volna maguknak megvásárolni, addig, amíg a Máltai Szeretetszolgálat is partner volt benne. Ám miután ez feltűnt a segélyszervezetnek, korlátozásokat vezetett be, hogy főként a rászorulók és a gyerekek részesüljenek a segítségből.
Fotó: Molnár Zsolt / Hello90
Emlékét őrizzük
Kolontáron járva két dolog van, ami emlékezteti az itt történtekre azokat, akik korábban még nem jártak erre. A falu vasúti megállója mellett kialakított emlékpark, melyben található egy ház a vörösiszap által okozott pusztítás utáni állapotban, valamint egy az elhunytak számára méltó emlékezőhely.
Ezen kívül a falu magaslati pontján épített utca az ami eltér a szokásostól, és az újépítésű házak jelzik azok számát akik új lakásba voltak kénytelen költözni. 
Fotó: Molnár Zsolt / Hello90
Semmi se jó?
Hiába a soha nem tapasztalt összefogás és a több mint két milliárd forint összértékű adományok, a helyiek szerint a segélyszervezetek túl hamar vonultak le a terepről, és magukra hagyták őket. Szerintük a sok beruházás felesleges volt, míg az emberek számára igazán fontos dolgokra, mint például a rendszeres szűrővizsgálatokra már nem jutott forrás. A népesség érthető okokból csökkent 2010 és 2011 között a térségben, a munkanélküliség viszont magas maradt. Így hiába a felújított főtér, a mementopark, az új lakások, nincs miből megélniük az ott élőknek.
A Máltai Szeretetszolgálatnak még egy olyan kikötése is volt, hogy az általuk adományozott pénzt nem költhetik a lakók rezsire. Azt várták az emberektől, hogy az adományozás ideje alatt megtanuljanak önállóan gazdálkodni. Ezt nehezítette, hogy a háztáji gazdálkodást viszont nem engedélyezték.
Ezen felül pedig sokan az új lakópark lakói közül nem érzik magukénak a lakásokat, kényelmetlen számukra ott élni. Ez egy olyan jelenséget is eredményez, hogy a települések kettészakadnak az új lakópark lakói, valamint a régi lakosok között, akik nem nézik jó szemmel az új szomszédságot.
Fotó: Molnár Zsolt / Hello90
A helyzeten egyáltalán nem segít, hogy a WWF tanulmánya szerint a vörösiszap által elöntött területeken legalább 30 évig nem termelhető élelmiszer. Sokaknak nem volt elég probléma, hogy lakhatatlanná vált a házuk, a károsultak közel egyharmadának jelzálog volt az épületén. Így előfordult, hogy olyanok kaptak a házukra 3-6 hónapnyi fizetési haladékot, akiknek már nem is állt az épületük.
A pénz nem boldogít
A MAL ZRt ellen eddig 67 ember összesen 479 millió forintnyi kártérítési igénnyel fordult. Mindebből első fokon, kilenc embernek ítéltek 18 millió forintot. Erre 61 felperes nyújtott be fellebbezését, ezeknek több mint a fele már visszavonásra is került. Személyi felelősségre vonás még nem történt, de mivel kártérítési perben vesztett a MAL, ezért felszámolásra került, hogy aztán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt tulajdonában újra létrehozzák immár állami cégként. Ez azonban a károsultaknak sovány vigasz. A munkanélküliség, a megbélyegzés, a teljesen felépített egzisztencia odaveszése olyan dolgok, amiket a felújítások nem tudnak begyógyítani.
Fotó: Molnár Zsolt / Hello90
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.