Harcsa Veronika igazi magyar sikersztori, nem úgy, mint a rendszerváltás

Harcsa Veronika a nagyon ritka magyar előadóművészek közé tartozik:

• nemzetközileg elismert és sikeres abban, amit csinál,
• idehaza is jó helyeken játszik, fontos színtereken aktív,
• a saját profilján túl is tájékozott, hiteles,
• és a szó legjobb értelmében vonzó személyiség.

Budapesten él, Brüsszelben jár mesterre, Berlintől Japánig mindenhol vannak fellépései. Mintha az én eltékozolt óráim az ő zsebébe pottyannának. Pedig nem, neki is csak huszonnégy van egy nap, de

"...az igaz, hogy manapság a siker egyik legfontosabb kulcsa a jó time-management. A tehetség és a kreativitás csak akkor tud kibontakozni, ha keményen megdolgoztatjuk, állandóan piszkáljuk - nálam ez úgy működik, ha a naptáramban szigorúan kijelölöm a zongorázásra fordított időt."

- mondja, mert arról kérdezzük, hogy mik azok a tehetségen és szorgalmon túli szkillek, amik elengedhetetlenek a sikerhez. Két dolog jön még szóba. Az egyik a bátorság, hogy merjünk a tehetségünkre alapozni - Veronika négy év informatikai tanulmányt tett be a fiókba a zenélésért. A másik pedig a figyelem tudatos korlátozása -

"sokan ott vesznek el, hogy túl széles spektrumon akarnak kibontakozni, nem mélyülnek el valamiben, és szétfolyik az egész. Ez elég nagy veszélye a rengeteg rendelkezésre álló információnak."

J-A-Y-Z-Z

Hogyan talál rá egy tinédzser a jazzre, hiszen annak nincsenek olyan hatékony toborzó eszközei mint más popkulturális műfajoknak. Veronika például 16-17 évesen, átlagosan lázadó kamaszként lelt rá a műfajra, amikor a zeneiskolában lecserélte a zongorát a vagányabb szaxofonra, amiből egyenesen következett az első lemez megvétele (találomra Archie Shepp), a zenei szabadságérzés eksztatikus felfedezése, a nagy szerelem.

A lemez hangulatát a nyitószám (Down Home New York) szépen össze is foglalja - életigenlő fekete férfiak asztalcsapkodós örömködése. Úgyhogy meg is kérem Veronikát, hogy oldozzon fel a prekoncepcióm alól, miszerint a jazz egy elitista műfaj. Örömmel megteszi: a jazz - bár manapság tényleg van egy elitista irányvonala -

"nagyon is tud dögös, állatias, tánctérre való lenni, és ami a legfontosabb, alulról szivárgott fel. Akik a jazz alapjait letették, híd alatt alvó junkiek voltak, sokan közülük a társadalom legalját jelentették. Ne zavarjanak meg a drága filmbeli vacsorákat díszítő swingek, elvégre a Rock Around the Clock sem maga A Rock."

A jazz-szkeptikus gonosz manó azonban nem hagyja magát a vállamon, és társadalmi hatást követel, elvégre a Pussy Riot sem jazz-trio. És Veronika már meséli is, hogy milyen fontosak is voltak Amerikában az első feketéknek kínált lemezszerződések az egyenjogúság szempontjából. Ez elég jelentős lépés volt abban a korban, amikor a buszon még hátra kellett ülnie a négereknek.

89after

Itt kértem egy tippet, vajon milyen műfajjal lehet megnyerni a 89aftert? Ezen a versenyen a pályázóknak zeneszámokat kell írni és előadni a rendszerváltás témájában, Veronika is benne van a 89after dalpályázat zsűrijében, amire május 31-ig lehet jelentkezni.

Lehet nyerni vajon jazzel? Én inkább valami lelkesítő punkra gondolnék.

Veronika szerint is simán lehetséges, de figyelmeztet, hogy a free-jazz is egyfajta punk. Úgyhogy meg is állapodunk abban, hogy mindent ki lehet hozni jazz-re, ahogy a jazz-ből is kábé minden műfaj kikeverhető.

"A műfaj egyébként mindegy, az eredetiség fog dönteni - nyilván lesz dallamos, sőt hazafias rock is, de nagyon vagány lenne egy ütős szöveg egy ironikus jazz kompozícióval. Elvárások nincsenek."

REZSImVÁLTÁS

Veronika még csak hétéves volt, amikor a magyarok rendszert változtattak. Zeneileg ebből a korból Halász Jutka, a Kaláka együttes és Michael Jackson triumvirátusa maradt meg neki. Nem zeneileg pedig emlékképek, amint a szülei felveszik videokazettára Nagy Imre temetését, és ahogy a hatalmas számú Milka-csoki lassan a boltok polcára kerül, ahogy a banán is. Illetve volt egy zsizsegés a levegőben, valami nagy dolog előszele és érzete - ami aztán végül egy viharos szakítás lett, ahol a felek jól faképnél hagyják egymást, és kész.

"Ezt pedig huszonöt év távlatából illendő volna megbeszélni, a téma most is nagyon aktuális. Tényleg csak példának okául az ügynök-kérdés. A Zimbardo-féle börtönkísérlet is bizonyítja, hogy nagy nyomás alatt mindenki tesz olyan dolgokat, amiket egyébként nem tenne, ezt figyelembe véve beszélni kéne erről, mégis csak az ujjal mutogatás megy. Ez a mai napig frusztrálja a társadalmat, pedig a múlt tisztázása egészen felszabadító, sőt meseszerű tud lenni, erre mindenképpen szükség van."

Mint egy csomóan mások, Veronika is érzi, hogy a hírnév egyben lehetőség is, amit szeretne jó dolgokra fordítani. A romakérdés talán a legégetőbb probléma -  a társadalmi különbségek kvázi áthidalhatatlanok, lényegében párhuzamos világok élnek Magyarországon belül. Angeline Jolie-i paradigmaváltásra még nem kell számítani,

"hiszen az életem most a zenéről szól, de a nyugdíjas éveimet simán el tudom képzelni, hogy a felelős társadalmi szerepvállalás határozza majd meg."

Meglepcsi

Mindenkitől, főleg zenészektől nagyon szeretem megkérdezni, hogy kinek a koncertjére menne el legesleginkább azok közül, aki már nem él. Egy gondolkodás nélküli Jimi Hendrix a válasz,

"...vagy Janis Joplin. Vaaagy a Doors, szóval mindenképpen valaki a Woodstock korszakból. Az egy nagyon őszinte kor volt, remek eszmékkel. Persze nem hibák nélkül, de akkor nagyon jó volt az irány. Nem a look számított, mint ma, és bár volt divat és korstílus, legalább nem felülről diktálták. Nem mindegy, hogy valami egy ideológiához kapcsolódik, vagy készen kapod, és gondolj, amit akarsz!"

Arra a kérdésre pedig, hogy kivel szeretne leginkább együtt fellépni, meglepő, de

"jó lenne Thom Yorke dj-szettjébe csak úgy habkönnyen beszállni."

Ami elég laza válasz ahhoz képest, hogy a Radiohead énekesének szettjei nem is olyan habkönnyűek.

 A képeket Németh Domi csinálta.