Tervezni luxus: kilenc munkakereső fiatal a jövőtlenségről

• Az előző anyagunkban bemutattuk, hogy mi jellemzi az ifjúsági munkanélküliséget.
• Most azt néztük meg, hogy kik vannak a statisztikák mögött.
• A riportunkban van reménytelen álláskereső, esti iskolában tanuló tizenéves, hátrányból induló diplomás, keményen dolgozó kisember és olyan is, akinek csak azon jár az agya, hogy lelépjen az országból.
• Kattints a képükre, hogy elolvasd a történetüket. 

Az idénymunkások

Ha fel kell állítani Magyarország reménytelenségi dobogóját, biztosan Borsod viszi az első helyet, és az azzal járó reflektorfényt. És van egy csomó második helyezett környék is, amelyekről jóval kevesebb szó esik, pedig épp csak egy hajszállal jobbak a kilátások. Ilyen hely a Balaton déli partja is, konkrétan Balatonszárszó, ahol elvileg mindenki a zsíros német eurókból dőzsöl, ugyanis két hónap lángos sütésessel megcsinálja az éves vagyont. Pedig dehogy.

Adriennel (22), Csizivel (25) és Bandival (25) beszéltük át, hogy hogy milyen lehetőségei vannak egy balatoni fiatalnak munkát találni, érvényesülni, illetve jövőt tervezni.

Bandi épp most jött haza negyed év ausztriai munkából, amiből most vesz magának egy vagány BMW sportkocsit, tud hazaadni pénzt, és marad annyi megtakarítása, hogy nyugodtabban tervezgessen. Egy síparadicsomban dolgozott három hónapot, főleg konyhán mosogatott. A főszezonban egy szabadnapot sem vehetett ki.

„Ha volt egy kis szabadidőm, akkor az otthoniakkal telefonáltam vagy kirándultam a környéken. Nyilván van ilyenkor az embernek honvágya, ami elég rossz.”

Ennek ellenére az a célja, hogy végleg külföldön dolgozzon, mert előrelépésre, családalapításra itthon nem lát esélyt.

Ő amúgy szobafestő. Egy átlagos szoba kifestése adóval együtt nagyjából 100 ezer forint – erre keveseknek van ott pénzük. Pedig festene ő szobát, kerítést, de még az eget is, ha kifizetik. Nyaranta a szezonban kicsit jobb a helyzet, olyankor vízibicikli-kölcsönzőben dolgozik, de az a pénz sem elég semmire.

„A tél csak pangás itt a Balatonon. Az ember, ha otthon van, nagyon könnyen befordul, szinte megtébolyul.”

Csizi a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez tartozó szakközépiskolában tanult erdészetet és környezetvédelmet, de nem tud elhelyezkedni a szakmájában. A Vízműnél, ahol gyakorlaton volt, nem kerestek új embert, a közeli nemzeti parkokban pedig „csak protekcióval, kihalásos alapon” lehet elcsípni egy állást.

Amikor tanulta a szakmát, még úgy volt, hogy minden önkormányzatnál kötelezővé teszik a környezetvédelmi szakemberek foglalkoztatását, de ebből nem lett semmi. Most kulturális közfoglalkoztatottként dolgozik a falunak, a művházba és nyáron a gyerekszínházba szervez programokat.

„A fizetés nem elég ahhoz, hogy elköltözzek otthonról, de azért szerencsésnek tartom magam, mert szeretem a munkámat, és olyat is ismerek, akinek még közmunka se jut.”

Adrienn az, akinek hármuk közül a legnehezebb a munkavállalás. Van egy öt éves kisfia, akit az édesanyjával együtt nevelnek, az apuka ugyanis a fiatalságára és a kedvére hivatkozva egy idő után kiszállt az életükből. Az érettségit a szülés miatt nem tudta letenni, egy dráma tagozatos gimnáziumba járt Barcson, színésznő szeretett volna lenni.

Munkát végzettség nélkül nem talál, és a gyereknevelést nem értékelik szakmai tapasztalatként. Utóbbi miatt túl rugalmas sem tud lenni: 4 vagy 6 órás munka lenne ideális a számára, lehetőleg minél kevesebb utazással.
Felvették volna pincérnőnek egy siófoki bárba, de a késő estig tartó munkát nem tudta elvállalni.

„Megpróbálkoztam még a bowdengyárral is, ott a felvételi tesztet – ami könnyebb volt, mint a kisfiam foglalkoztató füzetében a feladatok – hibátlanul megoldottam. Amikor elmondtam, hogy van egy gyerekem, elköszöntek tőlem.”

Most a helyi élelmiszerüzletbe szeretne eladónak bekerülni, ha az se jön össze, jelentkezik közmunkára. Ment volna már eddig is, de egyszerűen nincs felvétel. Vagy ha nyáron nyílnak a parton a helyek, ott talán összejöhet valami. A jövőjéről nincsenek elképzelései, az akkora luxus, hogy nem engedheti meg magának.

A  frissdiplomás

„Nagyon fáradtnak érzem most magam” – mondja a 25 éves Leila, aki az Integrom állásinterjú-szimulációján vett részt a budapesti MÜSZI-ben, mielőtt leült volna velünk beszélgetni. Az Integrom programsorozata elsősorban olyan roma fiataloknak szól, akiknek már van középfokú végzettségük. Leila sem kivétel, sőt, már a fősulit is abszolválta. „Tanultunk szemkontaktust, mozgáskultúrát, megjelenést.” És valóban: a fiatal lány látható fáradtsága ellenére magabiztos volt, és egy pillanatra sem törte meg a szemkontaktust. Szerinte a jelenlegi munkaadók már elvárják ezeket a készségeket.

Leila Heves megyéből, Pétervásáráról jött. Ez egy 2500 fős település a Bükk és a Mátra lábánál, gyönyörű környezetben. A 35 km-re lévő Egerben hallgatott nemzetközi tanulmányokat az Eszterházy Károly főiskolán. Esélyegyenlőségi szakirányon végzett, ahol a roma női identitásról írta a szakdolgozatát.

„Egy hagyományos roma családban a nő szerepe gyakran alárendelt. Azért vagyunk, hogy a férfiakat kiszolgáljuk, hogy főzzünk, mossunk, takarítsunk, és a gyerekeket felneveljük, ami önmagában nem rossz, de a nők többsége már többre vágyik”

– meséli a lány. Leila számára például egyértelmű volt, hogy tanulni fog, az elindulás viszont nehezen ment anyagi körülményei miatt. 18 évesen még nem látott esélyt a kitörésre, felvételijét is csak az utolsó pillanatban adta be.

Leila úgy érezte, hogy „a többségi társadalom tagjai” nem nézték jó szemmel, hogy diplomára hajt, a szülei viszont folyamatosan bátorították. A főiskolát elvégezte, az egri Roma Szakkollégiumtól pedig külön elismerést kapott a közösségi munkája miatt.

„Volt egy fiú, még a középiskolában, aki egyszer azt mondta, hogy legszívesebben venne nekem egy repülőjegyet, hogy húzzak vissza Indiába. Ugyanez a fiú, évekkel később, amikor megtudta, hogy diplomám lesz, rámcsetelt, hogy gratulál. Akkor éreztem, hogy megérte.”

Most Budapesten szeretne továbbtanulni az ELTE-n. Emberi jogokkal akar foglalkozni, és szívesen lenne egyszer döntéshozói pozícióban az ENSZ-ben vagy az EU-ban. Még sosem járt külföldön. 

Pestre akar költözni, de ehhez előbb pénzt kell szereznie, mivel közmunkás szülei nem tudják támogatni. Bár már dolgozott hostessként, eladóként és gyári munkásként is, most elsősorban olyan gyakornoki állást keres, ami az érdeklődésének és a képzettségének is megfelel, és ahol használhatja nyelvtudását is.

„Itthon nagyon kevés a lehetőség, szinte már az ismerőseim fele külföldön keres lehetőségeket.”

Ő sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy külföldre menjen dolgozni. Ha többet nem is, egy nyarat szívesen kint töltene, hogy törleszteni tudja milliósra dagadt diákhitelét, amit még a fősuli alatt kellett felvennie.

A diploma után ideiglenesen hazaköltözött, pedig - ahogy mondja - egy tanult roma nőnek nem egyszerű visszailleszkedni a régi környezetébe.

"Amikor egy lány elmegy a telepről tanulni, új szokásokat kell felvennie. Én például elkezdtem konzervatívabban öltözködni, más szavakat használok, néha olyat is, amit a helyiek nem is ismernek.”

Leilával még fogtok találkozni, mert az interjú óta csatlakozott a Hello90 stábhoz is.

A világutazók 

Niki (23) és Peti (26) több mint egy éve járnak. Keresnek munkát, néha találnak is, de megmaradni egynél sem tudnak és talán nem is akarnak. Egyetértenek abban, hogy az anyagi dolgok nem igazán fontosak, a klasszikus „heti 40 óra meló, fakerítéses ház, 2 gyerek, kutya, macska” modell nem nekik való. A lényeg inkább folyamatosan mozgásban lenni, munkában, országhatáron kívül és belül.

„Elég sok minden érdekel, természettudományok, informatika, művészetek, pont ezért nehéz megtalálni azt, amivel konkrétan szeretnék foglalkozni az életemben, ami a munkavállalásnál sem túl előnyös”

- meséli Peti, hogyan alakultak a gimi óta eltelt évek. Két egyetemet is kipróbált, de nem jött be neki, inkább magát képezte. Bátyjával alapítottak egy kisebb weboldal-készítő céget, ami eleinte jól ment, viszont miután a bátyja Angliába költözött, egyedül nem tudta továbbvinni. Szabadúszóként még foglalkozik honlapkészítéssel, ahogy sok minden mással is. Több munka után sem talált olyat, amit igazán szeretne és megállná benne a helyét. Jelenleg beugrós pultosként dolgozik péntekenként (esetleg szombaton).

Nikinek más az útja, ő gimiben második nyelvként franciát tanult, érettségi után Franciaországba ment au pairkedni (bébiszittelni) azzal a tervvel, hogy ott marad egyetemre és egész életére. Később máshogy alakult, elköltözött Szlovákiába egy fiú miatt, akkor jött rá, hogy rengeteg dolgot nem látott még a világból. Ezután az au pair munka csak egy eszköz lett, hogy utazni tudjon. Azóta megjárta Finnországot, Törökországot és Svájcot, hol gyerekvigyázásból élt, hol couch surfingből és szállásadói jófejségéből, munkát hosszabb távon ő sem talált.

Nem sokkal azután, hogy összejöttek, Niki spórolt pénzéből és Peti beugrós keresetéből Pesten kibéreltek egy lakást, amit a sikertelen útkeresés, alkalmi munkák és rossz munkatapasztalatok miatt pár hónap után fel kellett mondaniuk.

„Nem egyszer volt, hogy leszerveztünk egy interjút és a munkáltató meg sem jelent. Na, én az ilyenek után szoktam külföldre menni”

- tér át Niki a közös brightoni fejezetükre.

De hiába erősebb gazdaság az angol, Nikiéknek mégsem sikerült állást találniuk Brightonban sem. Brigton előtt eltöltöttek 5 napot Londonban, ez a spórolt pénzünk felét el is vitte, utána a maradékból csak három hetük maradt munkakeresésre, ami nem volt elég és pénz nélkül hazajöttek. 

Most ha kényszerből is, de újra Budapesten próbálnak elhelyezkedni. Egyelőre Tatabányáról ingáznak, ahol a szüleiknél laknak, de ha munkát találnak, újra közös albérletbe költöznek.„Nem azt mondom, hogy a szülein kell élősködni az embereknek, de tök jó, ha van védőháló”- mondják Petiék, akik igyekeznek mindent low budget megoldásban kihozni.

Napközben a Szárnyas Fejvadászt pörgetik és fejlesztik magukat. Niki épp kriminológiát, fotózást és lingvisztikát tanul online, így próbálja hasznosan eltölteni a „szabadidejét”. Nem volt mindig ilyen motivált és optimista.

„Volt, hogy otthon ültem és nem csináltam semmit, csak a plafont néztem. Így a munkakeresés is vidámabb, hogy embernek érzem magam.”

Most adnak még egy esélyt Budapestnek, több reményteli interjún is túl vannak­. Ha nem jön össze semmi, tovább utaznak és valamilyen önkéntes lehetőség után néznek, de szóba jöhet még a házőrzés (valaki házában lakni, amíg nincs ott, gondozni a növényeket) vagy egy ökofarm is.

„Napi 8 órában ugyanazt csinálni? Az túl sok időt vesz el abból, hogy kiteljesedj. Lehet, hogy ez nagyon idealista, de én úgy képzelem, hogy mindig megyünk és mindig lesz valami meló.”

A tapasztalt

„- Mióta keresel munkát?
- Normálisat? Amit szívesen csinálnék és fizetnek is érte? Körülbelül tíz éve.”

Válaszolja az interjú első kérdésére a 26 éves Brigi. A kecskeméti, érettségivel rendelkező lány a statisztikák szerint nem munkanélküli: kamaszkora óta dolgozik. A története egy igazi keményen dolgozó kisemberé: 10 év munkájával ugyanott tart, ahol elkezdte. Most épp egy budapesti színházban mosogat.

„A tél elején vettek fel, örültem, hogy az ünnepekre lesz egy kis pénzem. Cserébe Karácsonykor is dolgoztam, a Szilvesztert például 16 óra mosogatással töltöttem.”

Brigi elhitte, amit a világ mondott neki: ha az ember elég kitartó és talpraesett, akkor megtalálja a Tökéletes Állást. Már tudja, hogy ez hazugság. Dolgozott többek között pultosként, hostessként, bolti eladóként, cukrászdában, pénztárosként, fénymásolószalonban, gyorsétteremben, de ült és állt is a szalag mellett, több munkakörben, több gyárban, több műszakban.

Mindegy, hogy épp mit csinál, a végeredmény mindig ugyanaz: fenn tudja tartani magát, kifizeti a budapesti albérletét a barátjával közösen, kis túlzással meg tudja venni azt, amire szüksége van, sőt, ha nem jár el bulizni, akkor még pénze is marad. Mégis elégedetlen, mert nem jut egyről a kettőre. Meggazdagodni nem akar, de értelmes munkát szeretne és nagy álma, hogy támogatni tudja a vidéken élő szüleit.
Azt azonban, hogy mire vágyik, nem tudja pontosan megfogalmazni.

„Szeretnék egy változatos, kreatív munkát, ahol megbecsülnek, és úgy érzem, valami hasznosat csinálok. Ehelyett csak kizsákmányolnak, egy eszköz vagyok, sikerélmények nélkül. Nem tudom, hogy lehetne változtatni ezen.”

Néhány helyen egy-másfél évig is húzta, de jellemzően azonnal felmond az aktuális munkahelyén, amint van egy kis félretett pénze, hogy másik, jobb állást találjon magának. Aztán előbb-utóbb elfogy a pénz, és ahogy ő fogalmaz: az idő és a pénz csökkenésével egyenes arányban az önbecsülése is csökkenni kezd.

Egyszer egy ilyen kilátástalan helyzetben –amikor épp munkanélküli segélyből nyomorgott - talált egy hirdetést, amiben masszőrt kerestek. Jelentkezett, behívták.

"Jól karbantartott negyvenes, plasztikázott, könnyed üzletasszony fogadott, akivel elcsevegtünk az ezotériáról, szépségápolásról. Nagy összegről volt szó, többszöröse annak, amit eddig kerestem. Amit csinálni kellett volna, arról nem sok szó esett. A masszírozást megmutatták, én is megmasszíroztam valakit. Végül kettesben maradtam egy átlagos kinézetű lánnyal, aki már nem fogalmazott virágnyelven. Mondta, hogy bizony előfordul, hogy le kell feküdni a vendégekkel.”

Akkor esett le Briginek, hogy hol van.

„Búcsúzáskor mondták, hogy a következő alkalommal csinálnak rólam szexi fotókat, amik felkerülnek majd az oldalra a számommal együtt, bemutatták a fotóst is.”

Azt is mondták, hogy majd cicás hangon kell beszélnie a telefonba, azonban ez sosem történt meg. Ez egy olyan határ, amit sosem lépne át.

Hasonló élményei vannak a titkárnői álláshirdetésekkel is, ahol egész alakos képet várnak a motivációs levél mellé. Többször be is vallották neki, hogy a munkába a szex is beletartozna. Nem mondja ki egyértelműen, de a szavaiból érződik, hogy felháborítja, hogy csak a testéből tudna sok pénzt csinálni.

Egyébként az interjú és a cikk megjelenése között már fel is mondott a munkahelyén és hamarosan új helyen kezd.

Az iskolakerülők 

„De hát mutasson valaki olyat, aki szereti, amit csinál.”

Ez a mondat elég jól összefoglalja a beszélgetésünket Ricsivel és Levivel (a nevüket megváltoztattuk), akik osztálytársak egy esti iskolában. Azok járnak ide, akik még érettségi előtt kiestek a nappali iskolarendszerből. Levi 20, Ricsi 17 éves, mindketten szeretnének dolgozni, meg érettségizni is jövőre, de valahogy egyikben sem motiváltak igazán.

Ricsi az interjút megelőző héten két állásra is jelentkezett, de mikor megkérdezzük, hogy pontosan milyen munkákra, nem tud válaszolni. Arra sem emlékszik, hogy nagyjából mit kéne csinálnia és nem érti, miért vagyunk teljesen megdöbbenve ezen. „Bármilyen munka jó, csak pénz legyen belőle.” Nagyjából ennyi a szempontja a munkakeresésénél. Meg persze az is, hogy el tudja látni és ne kelljen hozzá érettségi, szakma vagy tapasztalat. Ilyen munkából pedig nagyon kevés van.

„Nézegettem helyeket, mosogatóit is. De még ott is azt írják, hogy pályakezdőket nem vesznek fel. De nem értem miért, egyféleképpen lehet elmosogatni, nem? Rányomod a cuccot, aztán kész.”

Ezt már Levi meséli, aki küldött is önéletrajzot két mosogatói munkára az elmúlt hónapokban, de vissza se írtak neki. Úgy döntött, hogy nyáron Skóciába megy a nagybátyjához és ott fog mosogatni. Többször megkérdezzük, hogy miért lesz Skóciában jobb az élet, a munkakeresés vagy a mosogatás, a válasz mindig ugyanaz: bárhol jobb, mint itt.

Az is benne van a pakliban, hogy nem jön vissza befejezni a sulit. Egyébként sem motivált igazán, a probléma, ami miatt otthagyta a nappali sulit, nem szűnt meg teljesen.

„Voltak ilyen drogproblémáim. Igazából nem is drog, hanem fű. Lebuktam, elterelőre kerültem.”

Most elvileg jobban kéne tanulnia, de az előző években kétszer is bukott, most sem áll túl jól.
Ricsit rossz magaviseletért rúgták ki az előző sulijából, verekedett, cigizett és nagyon sok igazolatlan órája volt. Ugyan nem mondja ki egyértelműen, de kiderül a beszélgetésből, hogy mindez összefügg a rossz családi helyzetével, pontosabban a nevelőapjával, akiről nem szívesen beszél. Öten vannak testvérek, mindannyian védelem alá kerültek egy éve, amikor a 4 éves kisöccsének játék közben eltört otthon a sípcsontja.

„Elvileg elesett, de az orvosok azt mondták, hogy olyan, mintha kettétörték volna a sípcsontját.”

A védelem azt jelenti, hogy a család kapott egy szabálykönyvet, amit be kell tartaniuk. Ha ettől eltérnek, a gyerekeket azonnal kiemelik a családból és intézetbe kerülnek. A szabály szerint a gyerekeknek iskolába kell járniuk, illetve Ricsi választhatott a suli és a munka között. „Azért az iskola mégiscsak jobb, mint a meló” – indokolja a döntését. De közben valamilyen félállást is keresnie kell, mert nem élnek jó anyagi körülmények között.

Úgy tűnik, Ricsinek jó a viszonya az anyjával, az ő kedvéért akarja megszerezni az érettségit.

"Anyukámnak sincs érettségije, miattam hagyta abba az iskolát. Ő is annyi volt, mint most én, amikor jöttem."

Ha megtehetné, akkor sem költözne el otthonról, inkább félretenné a pénzt. Ricsi álma hogy cukrász legyen, otthon is mindig ő süt mindenfélét.

„Az a tervünk, hogy a tesómmal nyitunk egy közös üzletet vidéken, ő pék lesz én meg cukrász.”

Talált egy OKJ-s képzést, de ahhoz el kell végeznie minimum a tizediket. Ha ez sikerül neki idén, akkor átjelentkezik a cukrászképzésre. Erre azonban kicsi az esély, mert Ricsi saját bevallása szerint nem tanul, a sulin kívül még nem nyitott ki könyvet.

Levinek is vannak nagyobb vágyai a skóciai mosogatásnál, de nem tartja reálisnak egyiket sem. Ő tehetségesen rajzol, elmenne grafikusnak vagy tetoválónak, de az egyikhez érettségi, a másikhoz indulótőke kell. Még ezeknél is jobban vágyik arra, hogy az erdő közepén éljen egy kis faházban. Ezt még kevésbé tartja megvalósíthatónak, szóval marad neki Skócia és a mosogatás.

Ricsi pedig az interjú utáni nap a Mekibe ment állásinterjúra, mert ott korrekt az órabér.

„Oda nem kell érettségi, direkt meg is néztem. Anyám is dolgozott ott diákmunkában, mondta, hogy nagyon szopás."

Szöveg: Domschitz Mátyás, Guttray Móni, Kóbor Andrea, Sasvári Szilveszter, Vörös István

Fotók "Az idénymunkások" részben: Laurinyecz Anita

Többi fotó: Müller András