Ha életet találnánk az univerzumban, az lehet, hogy a civilizációnk végét jelentené

Néha mindenki álmodozik azon, hogy mi lesz száz vagy ezer év múlva, beváltja-e az emberiség a filmek és sorozatok garmadájának ígéretét, és belekezd-e a világűr meghódításába. Ennél már csak az fontosabb kérdés, hogy van-e értelmes élet az univerzumban rajtunk kívül. Újra és újra felbukkan valami esély erre, legutóbb a Föld-szerű Kepler-452b képében. Vannak viszont, akik azt mondják, hogy jobb, ha nem találunk életet sehol, mert az a végünket jelentené. És most nem csak arra kell gondolni, hogy élet címén valami intergalaktikus ragadozó fajba botlanánk, ami kiirtja a földet. De arra is.

Hol van mindenki?

Kérdezte Enrico Fermi fizikus még 1950-ben, egy csillagközi utazásról szóló beszélgetésen.

Nem a tudóstársaira, hanem az idegen életformákra gondolt. Kérdése pedig ma még inkább érthető, mint akkor: már elég biztosak vagyunk benne, hogy több mint száz milliárd bolygó lehet a galaxisunkban, és ezek közül több mint tíz milliárd földméretű. És ez csak a mi galaxisunk. Egy a több száz milliárdból. Nehéz elképzelni, hogy ne lenne legalább néhány bolygó, ahol kialakulhat az élet, és kifejlődhet egy hozzánk hasonló civilizáció. Akkor viszont hogy lehet az, hogy mégsem találkoztunk még senkivel, és a szatellitjeink sem fogják be az ufó-rádiót?

Erre egy lehetséges magyarázat, amit Fermi is osztott, hogy az intergalaktikus utazás nem lehetséges. Más tudósok viszont nem vetik el az utazás lehetőségét, csak szerintük még egyetlen civilizáció sem jutott el arra a szintre.

Mert az utazás és a kolonizálás elméleti szinten megvalósítható, persze kell hozzá egy adag képzelőerő: mondjuk egymillió év múlva elküldünk egy robotot egy szomszédos galaxisba. Az rengeteg idő múlva megérkezik, majd továbbküld két szondát két másik csillagrendszerbe. Mindegyik szonda továbbküld újabb két szondát, és így tovább. Ezt a módszert használva, még fénysebesség nélkül is egy nonillió (ami 10 az ötvennegyediken, és sokkal-sokkal nagyobb szám mint mondjuk a trillió, ami még talán előfordul a közbeszédben) planéta járható be, csupán százmillió év alatt.

Százmillió év? Kinek van arra ideje?

Százmillió év a mi életünkhöz képest nyilván soknak tűnik, de az univerzum életében csak egy pillanat. A mi napunk és Földünk is fiatalnak számít a legtöbb hasonló csillaghoz viszonyítva, vannak sok-sok milliárd évvel idősebbek is. Az egy hónapja felfedezett, majd egyből sztárrá váló, és a Föld unokatestvérének becézett Kepler-452b napja például 1,5 milliárd évvel idősebb a mi napunknál.

Most vegyünk egy olyan bolygót, ami ennyivel öregebb a mi Földünknél. És a játék kedvéért, képzeljük el, hogy ezen a bolygón megtörténik minden, ami a mi Földünkön is, csak 1,5 milliárd évvel előbb. Az élet kialakulása, az első primitív létformák megjelenése, a dinók megjelenése majd kihalása, az ember kialakulása, az első űrhajó elindítása, a rezsicsökkentés, minden.

Ez megfordítva azt is jelenti, hogy innentől kezdve, ahol mi, a Földön most tartunk, ennek a másik bolygón élő civilizációnak volt 1,5 milliárd éve továbbfejlődni. Elég idő ahhoz, hogy ki tudják fejleszteni a kolonizáló robotot a szondáival, meg ahhoz is, hogy aztán ezekkel felfedezzenek elképesztő sok mindent. És ez ugye csak egyetlen bolygó civilizációja. Tudjuk, hogy még akkor is rengeteg bolygón alakulhat ki hasonlóan, ha amúgy az élet létrejöttének esélyét minimálisra tesszük. És már pár ilyen civilizáció is elég lenne ahhoz, hogy beduguljon a világűr.

Szóval továbbra is adja magát a kérdés: ha ez ilyen egyszerű, hogy lehet, hogy semmit és senkit nem találtunk még, és az űrhajók folyamatos dudálását sem halljuk? Ez a Fermi paradoxon.

Mindig volt vagy lesz valami gikszer

Itt jön be egy Nick Bostrom, oxfordi filozófus és mások által támogatott elmélet, ami erre a paradoxonra ajánl magyarázatot. Szerintük egyszerűen nem létezhetnek csillagok meghódításába kezdő civilizációk. Bostrom szerint van valami, ami megakadályozza az élet kialakulását, vagy lekapcsolja azt, még mielőtt az annyira felfejlődne, hogy belekezdhetne az univerzum bejárásába. Ez a valami a Great Filter, amit magyarul kb. Nagy Szűrőnek lehetne fordítani, most maradjunk is ennél, akármilyen bénán hangzik.

Ez a Nagy Szűrő tényleg bármi lehet. Meteor, természeti katasztrófa vagy atomháború, ami "idő előtt" kipusztítja a fejlett civilizációt. De lehet akár maga az élet kialakulása, vagy az is, hogy az élet bár kialakul, de az evolúció nem úgy megy, mint nálunk, és sosem lesznek a nem-intelligens létformákból intelligensek. A lényeg, hogy ez a Nagy Szűrő akadályozta meg az előttünk lévő civilizációkat abban, hogy elárasszák a világűrt, és ezzel együtt meglátogassanak például minket is.

A kérdés az, hogy vajon a földi élet fejlődése, csúcsán az emberiséggel, átment- e már a Nagy Szűrőn a múltban, vagy még előtte van?

Bostrom szerint, ha a csillagok vizslatása során nem találunk sehol semmilyen életet, akkor jó eséllyel magunk mögött hagytuk, mert akkor maga az élet kialakulása lehetett a Nagy Szűrő. Ha mondjuk találnánk néhány mikroorganizmust, akkor kezdhetnénk félni, mert ez az opció kiesne. Ha komplex életformák fosszíliáit találnánk meg, pláne retteghetnénk, mert azzal is ki tudnánk szórni egy csomó lehetségesnek hitt Nagy Szűrőt. És így tovább.

Azért persze vannak más teóriák is, például, hogy léteznek szuperfejlett civilizációk, csak szarnak az univerzumra és benne ránk

A Nagy Szűrő elméletét szerencsére úgy is lehet támogatni, hogy a galaxisok kolonizálásának vágyáról sem teszünk le. Vannak olyan vélemények, amik szerint előttünk van ugyan a Nagy Szűrő, de az univerzum kondíciói változnak, és lehet, eddig nem volt, de most már van esély átmenni rajta, és szuperfejletté válni. Ez persze azt is jelenti, hogy sok, hozzánk hasonló szinten lévő, fiatal civilizáció előtt is megnyílt a lehetőség.

Az is lehet, hogy a Nagy Szűrőt valami hatalmas szerencse folytán tényleg túléltük, ez persze azt jelentheti, hogy tök egyedül vagyunk az univerzumban.

És ezeken kívül is még van egy csomó elmélet. Például, hogy léteznek szuperfejlett civilizációk, de azok már annyira fejlettek, és annyira átléptek az általunk vizsgált világ korlátjain, hogy sokkal jobb vagy érdekesebb elfoglaltságot találtak az univerzum bejárásánál.

Az is lehet, hogy hiába értek el felfoghatatlan fejlettséget, van egy még náluk is fejlettebb életforma, akik sakkban tartják őket. Vagy csak egy ilyen civilizáció van, és az kiírtja az összes többit, amikor azok elérnének egy bizonyos szintre (valószínűleg ezt a teóriát tartják lehetségesnek azok is, akik nagyon ellenzik az üzenetek küldését az űrbe, például Stephen Hawking). Bár ezt talán Nagy Szűrőként is fel lehetne fogni, de a lényeg pont ez, hogy bár amikor problémáink vannak, megnyugtató érzés lehet egy jelentéktelen porszemnek gondolni magunkat az univerzumban, valójában elképesztő fontos a történetünk, és érdemes kattogni a különböző elméleteken.

Ha korábban nem is, néhány százmillió év múlva kiderül, kinek volt igaza. Addig pedig még egy csomószor meg lehet hallgatni a világ egyik legjobb számát, ami történetesen szintén a világűrről szól.